Vitorlázórepülő világrekord 1250 km-es háromszögön
2007. december 19. Bitterwasser, Namíbia (déli szélesség 23
fok 52,617 perc, keleti hosszúság 17 fok
59,317 perc, tengerszint feletti magasság
Reggel, 7 órakor a hőmérsékleti gradiens meghatározása véget
felszálló repülőgép ébreszt fel. Fél
nyolckor, ránéztem a hőmérőre,
Nyolckor reggeli, majd kilenckor kezdődik az eligazítás, ami egy alapos meteorológiai ismertetőt tartalmaz. Ez a meteor előrejelzés megerősíti bennem azt az elhatározásomat, hogy itt a kedvező alkalom az 1250 km-es háromszög megrepülésére, ami magyar nemzeti rekordot és 1250 km-es FAI diplomát jelent.
Az
Rekordok repülésénél, rendkívül fontos a feladat méretének és az útvonal földrajzi elhelyezkedésének a helyes megválasztása. Ezt nagyban segíti a személyes tapasztalat, valamint más pilóták repülésének a tanulmányozása. Kétszer voltam Dél-Afrikában és másodszor vagyok itt Namíbiában. Mind a négy alkalommal (alkalmanként másfél, két hónapot töltöttem el repüléssel) számos magyar nemzeti rekordot sikerült repülnöm, tehát a személyes tapasztalatot már megszereztem. Más pilóták repülésének a tanulmányozását a világon egész évben folyó OLC verseny segítségével végeztem, amikhez az interneten lehet hozzáférni, és egy kiértékelő program segítségével lehet analizálni.
A tavaly decemberben itt Bitterwasserben, egy szlovén-német páros repült két db. 1250 km-es háromszöget, a német kétszemélyes ASH25-EB28 típusú gépével, 142,82 km/órás, majd másnap 143,28 km/órás átlagsebességgel , nem sokkal lemaradva Hans-Werner Grosse akkor még érvényes világrekordjától. Ez a két repülés tanulmányozása nagyon hasznos volt számomra. Aznap számos pilóta repült OLC-ben is. Sokunk lemondóan legyint az OLC-t repülőkre (arra repülnek csak, amerre jó időjárás van), de számomra ők is nagyon hasznosak voltak, ugyanis a repülési útvonaluk elárulja, hogy merre szokott az átlagosnál jobb időjárás kialakulni. Nyilván amikor a rekordkísérlet útvonalát megtervezem, akkor ezt nem hagyom figyelmen kívül.
Az útvonalakat még otthon a számítógépem segítségével terveztem meg, majd egy papírra ezeket felírtam, hogy a starton, amikor a feladatot az adatrögzítőben deklarálom, azonnal kész adatokkal rendelkezzek.
Két 1250 km-es háromszög feladatot terveztem meg. Az egyiket
ÉNy-i, a másikat ÉK-i irányba kezdve. Végül is az előbbi került megrepülésre. A
feladatok tervezésénél a hivatalos fordulópont adatbázisban plusz saját
fordulópontokat is ki kellett jelölnöm, hogy a feladat az FAI szabályoknak is
megfeleljen (a háromszög legrövidebb szára
10 órára vontattam ki a gépemet a startra. Ekkorra már a többi gépek zöme kint volt és megkezdték a felszállásokat. Kumuluszok még nem jelentek meg, az ég teljesen kék volt. Ledeklaráltam a feladatot a két adatrögzítőmbe és a PDA-ba, majd kitöltöttem az itt kötelező „rekordkísérlet előtti adatlapot”, amit átadtam a sportbírónak.
A következő feladatot jelöltem ki: Bitterwasser hangár (S 23 fok 51,850 perc E 017 fok 59,367 perc) -1250T4 (S 23 fok 10,000 perc E 016 fok 20,000 perc)-Asbospan (S26 fok 38,000 perc E 016 fok 37,000 perc)-1250T5 (S24 fok 52,500 perc E120 fok 19,500 perc)-Bitterwasser hangár, 1253,00 km-es háromszög. Indulás a háromszög szárán.
A jó felkészülés fél siker tudtával 10 óra 22 perckor megkezdtem a felszállást.
A leoldás után még mindig sehol egy kumulusz sem, de a korábban felszálló gépek szépen mutatják az emeléseket. Rövid emelkedés után beindítom a segédmotort 1-2 percre, hogy a rekordszabályzatnak megfelelően a „minta motorzajt” az adatrögzítők rögzítsék.
Már 2-3 méteres emelések vannak, messze ÉK-en és ÉNy-on a hegyek felett az első fordulópont irányában megjelennek az első felhők. Biztató érzés fog el, jó a feladat kijelölése.
Igyekszem minél magasabbra felemelkedni és indulási
pozícióba kerülni. Látom, hogy az indulási vonalam mögött egy ASH-25-ös csavar.
Azonnal átrepülöm az indulási vonalat 10:53-kor 2858 méteren ( a beszámolómban
minden magasság tengerszint feletti magasságban értendő) és megyek az ASH alá.
Az első fordulópont iránya 279 fok (Namíbiában a deklináció értéke, jelentős,
-15 fok) távolsága
Ráfordulok a második szárra. A második fordulópont iránya
161 fok, távolsága
Számomra a tét szinte soha nem látott mértékben kezd növekedni, főleg akkor, amikor a következő szárra kitekintek és látom, hogy ott is bomba idő van, amerre a szem ellát a kurzuson, az ég tele van kumulusszal, aminek az alja 5200 m-en van. Felcsillant a lehetősége annak, hogy világrekordot fogok repülni! A fordulópontot 14 óra 40 perckor, 4250 m-en érem el. A második szár átlagsebessége 172,46 km/ó, átlagemelése 3, 3 m/s, az átlagos siklószáma 103,9.
Ráfordulok a következő szárra, a harmadik fordulópont iránya
48 fok, távolsága
A fordulópont előtt 15 km-re még tudtam emelkedni, de a felhőalap már csak 3900 m-en volt, a felhők szakadozottak voltak és nem igazán emeltek. A harmadik fordulópontot 17 óra 23 perckor érem el 3300 m-en. A PDA-án a feladat átlagsebessége 153 km/órát mutat. A szár átlagsebessége 154, 57 km/ó, az átlagemelése 3, 6 m/s, az átlagos siklószáma 55,1.
Következik az utolsó szár, irány Bitterwasser 280 fokon, a távolság már csak 262,1km. Előttem a kép nem túlságosan bíztató a szép felhők messze vannak, ebből a magasságból nem tudom elérni. Ha kis emelésben megállok emelkedni, oda a világrekord. Megpróbálok a Nimbusszal legkisebb merülésben, tartásokban siklani, a lehető legnagyobb siklószámra törekedni, és ha meg is kell állni, emelkedni, lehetőleg csak minimálisan annyit, hogy a jó időt éppen még elérjem. Az emelések rövid életűek és szűkek, mire a felhő alá érek, már nem emel, így csak átutazok rajtuk, de tartás azért még van alattuk. Így ügyeskedem magamat előre kb. 120-130 km-t. A manőver sikerül, de ebben a 15-20 km/órás hátszél is segít.
Bitterwassertől 130 km-re érem el ismét a jó időt, 2300 m-en
fogok egy 4-4, 5 m/s-os emelést és ebben felemelekedek 3850 m-re, ahogy kezd
gyengülni, megyek tovább. Az emelkedés után a feladat átlagsebessége visszaesik
150 km/órára. Már csak egy utolsót kell emelkednem, és otthon vagyok. Ahogy
siklok, az átlagsebesség újra nőni kezd, most már fél szemem csak a PDA-n
csüng. Tartásokban siklok, próbálok nem megállni és megtalálni az utolsó nagy
emelést. Ez, 75 km-re a céltól, sikerül is 3-4 –est megcsípni, fel egészen 4100
m-ig és megkezdem a végsiklást. Előttem már nincs semmi, mert a konvergencia
vonal ÉNy-i része túlgerjedt, bezivatarosodott és a zivatar üllője szétterülve
Bitterwasser környékét teljesen leárnyékolta. A leárnyékolás a céltól 35-40
km-re kezdődött. Az emelkedés végén az
átlagsebesség visszaesik 149 km/órára (a szabály szerint az előző rekordot 1
km/órával kell túlszárnyalni), de nyugodt vagyok, mert előre tudom, hogy a
végsiklás folyamán, az ismét nőni fog. Így is történt, ahogy siklok egyre nő,
elérem ismét a 150km/órás értéket, a műszer szerinti sebességem 160 km/ó, ahogy
közeledek Bitterwasserhez, egyre feljebb kerülök a siklópályán, mert, a még
lehetséges tartásokat, kis emeléseket is kihasználom. Növelem a silósebességet
180-ra, a földfeletti sebesség eléri a 230-240 km/ó-át. A PDA-án az
átlagsebesség már átlépte a 151 km/órát. Vigyáznom kell, mert a célvonalat nem
kereszthetezem
Az utolsó szár átlagsebessége 148, 87 km/óra, az átlagemelése 2, 5 m/s, az átlagos siklószáma 59,9.
Az egész feladat átlagsebessége 151, 52 km/óra, ez új világrekord! Átlagemelése 3, 0 m/s, az átlagos siklószáma 65, 0.
19 óra 16 perckor szállok le, a napnyugta 19 óra 34 perckor van. A feladat megrepülésével eltöltött idő 8óra 16perc, az össz. repült idő 6 perc híján 9 óra.
Amikor megáll a gép hihetetlen boldogság fog el. 1250 km-es háromszögön sebességi világrekordot, 1250 km-es FAI diplomát és 5 magyar nemzeti rekordot repültem, mivel ez a leghosszabb távolság, amit magyar vitorlázórepülő valaha repült, s így több rekord feltételt is kielégít.
Ezek a következők:
Távolsági rekord szabad háromszögön
Távolsági rekord szabad max. 3 ponton
Távolsági rekord deklarált max. 3 ponton
Távolsági rekord deklarált háromszögön
Sebességi rekord
A világrekord szakmailag a legnagyobb teljesítmény, mert ennél nincs jobb a világon, minden pilóta álma. Úgy vélem repülő pályafutásom csúcsára érkeztem. Ezért a napért érdemes volt megszületni.
Bitterwasserben az 1000 km-es diploma és a világrekord repüléseknek van egy nagyon szép hagyománya, mégpedig az ünnepélyes pálmafaültetés. A pálmafa tövében egy tábla jelzi a pilóta nevét, teljesítményét és a repülés dátumát. Én is kaptam egy gyönyörű pálmafa csemetét, amit ünnepélyes keretek között elültettem a világrekorderek sorában. Arra kérek mindenkit, akik ezt az élménybeszámolót olvassák és véletlenül Bitterwasserben járnak, öntözzék meg.
Bitterwasser 2007 karácsonya. Hegedűs László
MALÉV Aero Club